A múlt héten a koronákról volt szó, és talán eloszlattam néhány tévhitet velük kapcsolatban. De van a sérült fogak helyreállításának egy olyan misztikus módja, amiről csak kevesen hallottak, pedig sokszor jobb megoldás a koronánál. Ez a csoda az inlay, vagy magyar nevén betét (ez utóbbit nem szoktuk annyira használni, mert a nem-fogorvosnak valahogy mindenféle más jut róla eszébe…). Lényegében egy olyan fogtömés, amit a technikus készít el laboratóriumi körülmények között, majd beragasztjuk a fogba.
Ha már a koronáknál volt némi „őstörténet”, az inlay is megérdemli hogy nemesi rangra emeljük – az inaly ugyanis a fogtömések királya! A középkorban a lyukas fogakba tisztítás után aranylemezeket rétegeztek, ezzel „tömték be” a fogat. (Mondanom se kell, hogy nem a szegényeknek volt kitalálva.) Az amalgám tömések térhódításáig az arany tömés – vagyis inlay – volt a legelterjedtebb módja a lyukas fogak ellátásának. És máig a legjobb ebben a műfajban.
De miért jobb az inaly, mint egy korona?
A válasz sokkal egyszerűbb, mint hinnéd! Az inlay a legkíméletesebb módja a fog helyreállításának, mert nem kell lecsiszolni a fog ép részeit. Az előkészítés során mindig törekszünk a lehető legtöbb ép foganyag megtartására. Ez hatalmas előny a koronához képest. A „csiszolásra” inaly esetén csak azért van szükség, hogy a fog formája alkalmas legyen az inlay befogadására, és a lenyomaton szép, éles határai legyenek, amivel megkönnyítjük a technikus munkáját. Amíg az inlay készül – a koronához hasonlóan várni kell rá – elegendő egy ideiglenes tömést tenni a fogba, ami kényelmes, és általában nem is feltűnő. Koronázásnál ezzel szemben ideiglenes koronát kell készíteni erre az időre.
És miért jobb az inlay, mint egy tömés?
Az inlay tartósabb és szebb, mint egy tömés. Ha nagyon sok hiányzik a fogból (például gyökérkezelés után, vagy régi amalgám tömés kiszedése miatt), sima töméseket én nem is szoktam ajánlani. Az inlay ugyanis szilárdabb a tömések anyagánál, ezért (helyes kialakítás mellett) meg tudja védeni a fogat az esetleges törésektől. Erre a tömések nem alkalmasak. A technikus nem csak az inlay rágófelszínét tudja gyönyörűen kidolgozni (ebben egy jó fogorvos sem vall szégyent), hanem a szomszédos fogak felé néző felszíneit is, ami kulcsfontosságú a jó tisztíthatóság miatt.
Nem szeretnék aranytömést, másból is lehetne?
A leges-legjobb máig az arany inaly, ami igaz, hogy csúnya, de legalább nagyon drága. Pont ezért csak ritkán választjuk. Legelterjedtebb inlay-anyag a kompozit. Ez a népszerű „fehér” tömésekhez hasonló, de azoknál tartósabb műanyag. Árban ez a legjobb, és nagyon szép tud lenni. A kerámia inlay még keményebb, mint a fog anyaga, valamivel tartósabb a műanyagnál. Szépsége egészen meggyőző, az ára pedig barátságosabb az aranynál. Gyémánt betétet mi nem készítünk, de a Macskafogó tanúsága szerint Grabowski fogorvosa ebben is tud segíteni ;).
Szuper jól hangzik! Miért készülnek egyáltalán tömések? Inlayt mindenkinek!
Szívemből szólsz 🙂 Én nagyon szeretek inlayt készíteni, de még én sem ajánlom mindenkinek. Hogy miért? Nem fogsz meglepődni: a költségek miatt. Az elkészítése sokkal bonyolultabb – és drágább – mint egy hagyományos koronáé. Az orvos és a technikus részéről is nagy pontosságot követel, mert az inlaynek úgy kell illeszkedni az előkészített fogba, mint kulcsnak a zárba. Ha valaki nagyon igényes, és a legjobbat szeretné, akár kis tömés helyett is készíthető inlay, de orvosilag nincs sok értelme.
Ha már ilyen drága, legalább örökké tart?
Semmi sem tart örökké, de mi, fogorvosok, megelégszünk azzal is, ha a beteg élete végégig kitart :). Az orvosi közhiedelem szerint az arany inlay „örökké tart”, sokan a legtartósabb fogászati munkának tartják (bár az implantátumok is erős versenyzők!) Nem ritkák a 30-40 éves, hibátlan arany inlayk, de ez részben azért van, mert új arany inlayk már csak ritkán készülnek, és magas áruk miatt talán jobban is vigyáznak rájuk a betegek. Az inlay tartóssága miatt általában megtérül a készítés magasabb költsége a töméshez képest, akármilyen anyagból is van. Még a relatíve olcsóbb kompozit inlaytől is kétszer annyi időt várunk el, mint az esztétikus tömésektől!
Remélem sikerült némileg eloszlatnom a „misztikus” inlay körüli ködöt. Hiszem, hogy ez a szép és precíz restauráció megérdemli, hogy mindenki megismerje a nevét! Bizony, van élet a koronán túl is. Végezetül kivételesen elárulhatok egy orvosi titkot: inaly-em még nekem is van! Bizony, és nem is csak egy. A saját fogamat ugyan nem én készítettem elő, de a saját technikusom dolgozott rajtam, mert én is megérdemlem a legjobbat.
Kép: Getty Images – Stiller Ákos/Bloomberg