Tejfogas kérdés!

Kis gyerek, kis gond – szokták mondani a rutinos szülők. Azonban nem szabad alábecsülni a kis fogacskák gondjait!

Történeti áttekintés helyett pár szóval kezdeném a fogváltásról. (Igen, már a régi görögöknek is volt tejfoguk 🙂 A babák első fogacskái nagyon változatos időben bújnak elő, van akinek havonta új foga nő, van, aki csak később hozza be a lemaradást. Előbb-utóbb mindenkinek kinőnek a fogai, nem kell számolgatni a hónapokat. Hasonlóan óriási különbségek vannak a maradó fogak előtörésében is, ezért nem számít, hogy a szomszéd Pistikének mikor esett ki az első tejfoga. (Vannak azért ritka esetek, amikor egyes fogak csírája hiányzik, erről is szó lesz).

Szegény gyerek egész éjjel sír! Biztos jön a foga?

Abban minden baba egyetért, hogy a fognövesztés igen kellemetlen dolog – felnőtteknél a bölcsességfog okozta kínokra tudok hivatkozni – ezért ilyenkor rosszul megy az alvás, evés. Ez nem veszélyes állapot, felesleges túlaggódni a dolgot. Hűsítő rágókákkal és végtelen türelemmel jól kezelhető. Gyógyszert, fájdalomcsillapítót csak nagyon súlyos esetekben szabad alkalmazni. Az viszont fontos, hogy a baba fogát már az első fogacska megjelenésétől mosni kell! Nem igaz, hogy az anyatej teljes védelmet biztosít a fogszuvasodás ellen! Legjobb, ha a fogápolás ugyanúgy a korai rutin részévé válik, mint a fürdés. Olyan nincs, hogy a gyerek “nem szeret” fogat mosni.

Mivel mossam a pici fogait?

Fontos kérdés, és sok jó válasz van rá. A fogacskák kibújása előtt is tanácsos időnként steril gézzel áttörölni a pici ínyét. Így hamar észre veszed, ha jön a foga. Az első fogak áttörése után ki lehet próbálni az ujjra húzható gumi “fogkefét”, de egy puha fejű baba-fogkefe is jó választás. Csak fluoridmentes, kimondottan kisgyermekek számára javasolt fogkrémet használj! Nagyon fontos, hogy csak akkor szabad (alacsony fluorid tartalmú) gyermekfogkrémre váltani, amikor a pici biztonsággal ki tudja köpni a fogkrémet! A fluorid kisgyerekek számára káros, sőt veszélyes lehet, ezért a felnőtt fogkrémet sosem szabad a gyermek számára elérhető helyre tenni. Még játékból se hagyd, hogy megkóstolja a te fogkrémedet! Pont ezért nincsenek finom, édes felnőtt fogkrémek; szinte kizárólag csípős-mentolos ízesítésűek.

Már olyan ügyes, egyedül mos fogat!

A fogmosás egyáltalán nem egyszerű mutatvány, ezért iskolás korig mindenképpen segíts a kicsinek fogat mosni! Persze nagyon jó, ha hagyod gyakorolni, de a szülői fogmosás legyen az “igazi”. A gyerekek kézügyessége – a felnőttekhez hasonlóan – nagyon különböző. Elmondható, ha a gyermek megtanult már írni, akkor általában a fogkefét is biztonsággal forgatja. Mindenesetre célszerű rendszeresen ellenőrizni, mit  csinál fogmosás címén a lurkó! Erre kiváló segítség a patikákban kapható plakkfestő tabletta. És a gyerekeknél is igaz: legalább naponta kétszer kell fogat mosni! Az nem indok, hogy a gyerkőc napközben “észreveszi”, ha jön a Fognyűvő Manó, ezért elég csak alváshoz “bebiztosítania” magát! (Megtörtént eset).

Jó választás gyereknek az elektromos fogkefe?

Meglepően gyakori ez a kérdés. Az elektromos fogkefe motiválhatja a gyerkőcöt a fogmosásra, és szórakoztató lehet, amellett hogy hatékony. Mégsem javaslom egyből elektromos fogkefére szoktatni a gyermekedet. A helyes kézi fogmosás olyan készség, amit jó fiatalon elsajátítani, később egyre nehezebb megtanulni. Ráadásul könnyen adódhat olyan helyzet, amikor nincs kéznél a megszokott elektromos fogkefe (tábor, nyaralás, vendégség a nagyinál, ottalvós buli, stb.), de egy kézi fogkefe mindig befér a “tisztasági csomagba”. Ha megvan a lelkesedés az elektromos fogkefe iránt, érdemes heti egy-két alkalommal használni, mint afféle “jutalom-fogmosás”.

Miért olyan nagy baj egy lyukas tejfog? Úgyis kiesik!

Sajnos a lyukas tejfog is fájhat, ami önmagában elég ok, hogy vigyázzatok rá. A szuvas, fekete fog csúnya. Nem hiányzik, hogy a gyereket emiatt csúfolják a többiek. Ráadásul a fogszuvasodás gyerekeknél is bakteriális “betegség”, amit a többi fog elkaphat. Akár egy már kinőtt fog, akár a kilyukadt tejfog alatt megbúvó maradó fog is sérülhet miatta.

Mikor jönnek az első maradó fogak?

Nagy életkori szórás van ebben a tekintetben, de van egy lényeges dolog. Az első maradó fogak kibújását nem mindig jelzi kipottyanó tejfog! Ugyanis gyakran a hatosnak nevezett rágófogak jelennek meg először, megelőzve a maradó metszőfogakat (a “foghíjas” mosoly ez utóbbiak érkezését hamar elárulja). Sajnos ezeket a maradó fogakat gyakran tejfognak nézik, és nem fordítanak rájuk kellő figyelmet. Ilyenkor kell legjobban odafigyelned a gyermek fogápolási tudományára! Titkos fegyverünk lehet a barázdazárásnak nevezett egyszerű  és fájdalommentes fogorvosi beavatkozás. Ennek az a lényege, hogy a frissen kibújt maradó fog barázdáit folyékony tömőanyaggal zárjuk, megelőzve az ott könnyen elinduló szuvasodást.

Miért nem esik ki a tejfog?

Gyakori jelenség az úgynevezett csírahiány. Ha van a gyermeknek olyan tejfoga, ami szokatlanul hosszú ideig nem hajlandó megmoccanni, akkor érdemes egy röntgent készíttetni, van-e alatta maradó fogcsíra. A leggyakrabban a második kisőrlőknél (azaz ötösnél) fordul elő csírahiány, és ilyenkor nagy hiba kihúzni a tejfogat, hiszen nem nő helyette másik! Néha előfordul, hogy a szemfog nem hajlandó kibújni, mert elakad valahol a maradó fog (csírahiány itt igen ritka). Ennek a megoldása fogszabályozó orvos és szájsebész közös erőfeszítését kívánja. Érdemes előre készülnöd az ilyen eshetőségekre! Például ha a szülőknek volt hasonló problémája, a gyerekek gyakran öröklik azt.

Végezetül egy jó tanács: fogorvoshoz menni nem büntetés 🙂 Senki se szereti a szurit és a fúró hangját, mégsem szabad ezzel riogatni a kicsiket. Fontos, hogy a gyerekek akkor jöjjenek először a rendelőbe, amikor nincs semmi baj a fogukkal! Így nem lesz olyan ijesztő az első vizit.

Kép: ImageEnvision.com

Keressük az igazit! Fogkefe és fogkrém-körkép.

Nincs még egy kérdés, ami olyan gyakran hangozna el a rendelőben, mint hogy “Milyen fogkefét vegyek?”. Na jó, versenyben van vele a “Nem fog fájni?” 🙂 Ezért ma a fogkefék és fogkrémek rejtelmeibe kukucskálunk be egy kicsit.

A fogkefe nem újkeletű találmány, már a 17. század óta velünk van. Előtte botocskákat használtak fogmosásra, aminek a végét picit megrágták, hogy kellemesen puha legyen. Kínában ma sem szokatlan látvány, ha egy öltönyös üzletember bambusz pálcát rágicsálva tisztítja a fogait! A hozzá való fogkrémek viszont csak a 19. században jelentek meg. Az ókorban hamut, homokot, porrátört kagylóhéjat használtak “fogmosásra”, de a egészen 20. századig elterjedt volt a házilag készült fogpor. Ezek sem voltak túl finomak: téglapor és kréta volt a fő hozzávaló!

Borzalmasan hangzik! Ehhez képest bármi csak jobb lehet!

Valóban, nem könnyű kifejezetten rossz fogkefét és fogkrémet találni. De azért akad olyan is. A legfontosabb, hogy tudjad mire van szükséged, és aszerint válasszál! A kézi fogkefék között viszonylag könnyű eligazodni: elegendő ha minél kisebb fejű, puha sörtéjű (soft) fogkefét keresel magadnak. A márkának nincs óriási jelentősége, úgyis 2-3 havonta ki kell dobni, és újat venni. Bizonyos extrák azért hasznosak lehetnek, mint a nyelvmosó rücsi, vagy a fogkefe kopását jelző színezett sörte (indikátor). Persze fontos a kényelmes fogás, és a szín is. Ha a családban többen használnak ugyanolyan fogkefét, könnyű őket összecserélni, ami értelemszerűen nem javasolt higiéniai okokból. Fogkrémben is széles a választék: ha nincsenek speciális elvárásaid, szinte bármelyik jó lehet: akár neves gyártótól, akár “sajátmárkás” termék. És nem, a csíkos, csillámos, fekete, vagy sötétben világító fogkrém nem tud többet, mint a sima egyszínű. Előnyös lehet viszont kombinálni a fogkrémeket: egyik fajta lehet otthon, a másik a munkahelyeden.

De én szeretnék egy kicsit többet tenni a fogaimért!

Nagyon helyes! Ha van valamilyen különleges igényed, érdemes arra megfelelő megoldást keresned! Léteznek speciális fogkrémek az érzékeny fogak számára, ínyvérzés ellen, sőt, akár fehérítő hatásúak is elérhetőek. Ezek azonban nem csodaszerek! A probléma alapos feltárása mindenképpen szakembert igényel, ezért tényleg jó ötlet először a rendelőbe látogatnod. Első “védelmi vonalnak” én is gyakran ajánlok ilyen viszonylag könnyen elérhető megoldásokat. Ugyanez igaz a fogkefékre is. Vannak “egycsomós” fogkefék a különösen nehezen elérhető helyekre, és nagyon hasznosak a fogköztisztító kefék, amiket a hagyományos fogkefe mellett érdemes használnod.

Elektromos fogkefét szeretnék venni! Ugye az a tuti?

Ahogy már írtam a fogmosással kapcsolatban, nincs olyan fogkefe, ami helyetted végzi el a munkát. A kézi fogkeféhez képest mégis kényelmesebb, és sokszor hatékonyabb lehet az elektromos. Azonban az elektromos fogkefe egy hosszabb távú “beruházás”, ezért itt nem szoktam javasolni az olcsó modelleket. Neves gyártó közép- vagy felsőkategóriás masináival érdemes foglalkozni. Nagyon fontos, hogy legyen benne nyomásérzékelő, mert így elkerülhető a túlzott, fogakat károsító erőhatás. Szintén praktikus, ha van benne időmérő, így tényleg elég hosszan mosol majd fogat – vagy legalább lelkiismeret furdalásod lesz, ha mégse. A telefonos app, zenélő, színes-szagos markolat, és kedvenc rajzfilmfigurád/filmsztárod ajánlása csak feleslegesen drágítja a fogkefét, ezeket nyugodtan passzolhatod. Gyakran vannak jó ajánlatok januárban (Karácsony után minden megmaradt “ajándéknak valót” akcióznak), de a Valentin-nap és a felkapott Black Friday is a fogkefe akciók ideje valamilyen kifürkészhetetlen okból.

Tényleg jó a fluoridmentes fogkrém?

A fluorid használata érdekes dolog, még a fogorvosok között is nagy hitviták zajlanak körülötte. Manapság mindenből divat a “mentes”, de tudnod kell, hogy a fluorid nem véletlenül kerül bele a fogkrémekbe. A legtöbb felnőtt ember számára inkább előnyös, mint hátrányos a fluoridos fogkrém használata, ezért csakis kifejezetten a fogorvosod javaslata alapján váltsál “mentes” termékre.

Hol tároljam a fogkefét? Tényleg rámennek a WC-ből a kórokozók?

A fogkefe és fogkrém helye ott van, ahol rendszerint használni szoktad. Ez általában a fürdőszoba. Attól nem kell félned, hogy a WC-ből átjutnak rá a bacik, ez csak városi legenda (hacsak nem esik bele a fogkefe a WC-be). Azonban van néhány fontos szabály, ami nem közismert! A legfontosabb, hogy a fogkrém kisgyerek számára ne legyen elérhető helyen – a benne lévő fluorid ugyanis veszélyes lehet számukra! Szintén fontos, hogy a fogkefédet minden használat után alaposan mosd el folyó vízzel, és hagyd rendesen megszáradni! A vizes fogkefe kitűnő táptalaja a baciknak, ezért a dobozba zárt fogkefén hamarosan több lesz a baktérium, mint a WC pereme alatt. Ha nagyon biztosra akarsz menni, betegségek után egyből cserélj fogkefét, vagy áztasd be klórhexidin tartalmú fertőtlenítő szájvízbe!

Kép: Marco Varro/Shutterstock (edited)

Kösd be magad – itt a fogselyem!

Eddig szinte minden fogászati praktikáról írhattam volna, hogy már a “régi görögök is…”, de csak eddig! Ma a rettegett fogselyem kerül terítékre! A modern értelemben vett fogselyem ugyanis a XX. század terméke. Talán ez magyarázza, hogy nálunk máig alig terjedt el a használata. A rendelőben gyakran szóba kerül a fogselyem, és igen dicséretes módon mindenki hallott már róla. Sokan már látták is. Napi használatára azonban sajnos kevesen vetemednek – bocsi, tisztelet a kivételnek.

Számos kutató jutott arra a következtetésre, hogy a fogselyem használata a legjobb módja a fogközök tisztán tartásának. Más források szerint a fogselymezés nem csökkenti a fogszuvasodás kockázatát. Itt érdemes hozzátenni, hogy a fogselyem csak a fogmosás kiegészítésére szolgál, tehát nem szabadulsz meg a fogkefétől! Ha sikerül elsajátítanod a használatát, ártani biztos nem fogsz vele – kivéve, amikor alaposan elvágod az ínyedet.

Én eddig se használtam fogselymet, most miért kezdjem el?

A fogselyem használata mellett az szokott lenni a legfőbb érvem, hogy nézd meg, egy alapos fogmosás után mit tudsz még kiszedni a fogaid közül! Na ugye? Vannak olyan helyek, ahová a fogkefével lehetetlen bejutni. A fogselyem nagy hátránya, hogy a használata kézügyességet és sok gyakorlást igényel. Ne ess abba a hibába, hogy kipróbálod; vérzik és fáj; ezért többet elő se veszed! Amíg a fogmosást az óvodában tanítják, a fogselymezést a fogorvosodnak (vagy bájos asszisztensének) kéne megmutatnia.

Megnéztem az interneten, hogy kellene, de nem megy!

Ez azért van, mert a fogselymezést nem ugyanúgy kell mindenkinek csinálni. Az általam látott oktató videók többsége szabályos fogazat esetén mutatja be a fogselyem használatát. Pont ilyen esetben van rá a legkisebb szükség. A torlódott, szabálytalanul álló fogak között viszont óriási mennyiségű lepedék tud megbújni: ez a fogselyem célterülete. Ugyancsak fontos a fogselyem használata hidak és koronák tisztításához. A nehézséget csak növeli, hogy nem minden fogselyem jó mindenhova. Az elülső fogakhoz a vékony, viaszos fogselyemmel könnyű hozzáférni. Hátul-felül ember legyen a talpán, aki képes hatékonyan selymezni; erre találták ki a fogselyem tartókat. A hidak alatt és az esetleg már megnyílt fogközökben a superfloss fogselyem a nyerő választás. Ráadásul itt már képbe kerül a fogköztisztító kefe is.

Nem elég, hogy kényelmetlen és hosszadalmas, még többfélét is tartsak belőle?

Kis – esetleg sok – gyakorlással már nem lesz sem kényelmetlen, sem hosszadalmas. Ismerek “profikat”, akik pillanatok alatt végigkattogtatják a fogselymet az összes foguk között. Ne ez legyen a célod, már csak azért sem, mert elvileg nem a ki-be kattogtatás a helyes módszer. Helyette óvatosan, az egyik fog görbülete mellett kellene bevezetni a fogközbe a selymet, és a másik fog görbületén kéne visszahozni. Az is lehet, hogy neked simán elég egyféle fogselyem. Körül kell járnod a kérdést. Célravezető, ha nem akkor kezdesz bele az új praktikák kipróbálásába, amikor épp rohannod kell. A jó fogselymezéshez idő kell. Főleg az elején.

Fogszabályzót hordok. Így végképp esélytelen fogselymezni!

Épp ellenkezőleg! Rögzített fogszabályzók mellett a fogselyem kimondottan hatásos, és egyértelműen ajánlott. Persze se gyors, se könnyű nem lesz az elején. Jó szolgálatodra lehet a már említett trükkös fogápoló eszköz, a fogköztisztító kefe. Ez a pici üvegmosóra hasonlító eszköz remekül befér a fogszabályozó kis réseibe.

Attól félek, hogy a fogselyem kiszedi a töméseimet!

Amint azt a fogmosás taglalásánál már jeleztem, egy jó tömés, korona, híd, inlay, stb. ki kell hogy bírja a szakszerű tisztogatást. Inlay-nél és héjaknál annyi trükköt szoktam javasolni, hogy a szokásos bevezet-kivezet mozgás helyett érdemesebb a fogselymet oldalra kihúzni a fogaid közül. Az implantátumok fogselymezése is trükkös feladat, ha ilyened van, már mehetsz is továbbképzésre 🙂

Végezetül elárulok egy titkot! Nem mindenkinek van szüksége fogselyemre. Ha valami okból “hézagos” a fogsorod, tehát a fogaid között mindenhol rések vannak (mi, fogorvosok ezt diasztémának hívjuk), akkor elfelejtheted a fogselymet (de a fogköztisztító kefét nem). Ha nagyon szabályos a fogsorod, akkor jó esélyed van rá, hogy fogselyem nélkül is hatékonyan tudod tisztogatni. De ha már ilyen szép fogaid vannak, szerintem ne sajnáld az időt egy kis extra ápolásra!

Kép: Shutterstock – FreePNGImg.com

A helyes fogmosás

Óvodában mindenki megtanulta, azóta (remélhetőleg) naponta gyakorolja, mégse megy igazán. Igen, ezúttal az unásig szajkózott helyes fogmosásról lesz szó. Ami annyira nem unalmas, hogy a különböző technikáknak saját szerzői nevük is van.

Kicsit az alapokról: minek kell egyáltalán fogat mosni? Az ősember se mosott fogat; az állatok nagy többsége is jól elvan nélküle. A civilizált ember életmódja és táplálkozása nagyon sokat változott az évezredek alatt, és ezzel a fogak nem tudtak lépést tartani. A legfőbb ellenség a plakk, érthetőbb nevén lepedék, és a benne lakozó cariogén baktériumok, azaz a “bacik”. Kevesen tudják, hogy az ember szájában többféle baktérium található, mint bárhol máshol az emésztő rendszerben (igen, még annál is…), és az ember harapása jóval fertőzőbb, mint a legtöbb vadállaté. A szájban éldegélő bacik nagy része nem okoz bajt, de kis részük annál károsabb. A fogak leggyakoribb betegségeit, a fogszuvasodást és a fogágybetegséget is ezek okozzák. A fogmosás célja, hogy a szádban a jó és rossz bacik közötti erőviszonyokat az előbbiek irányába told el nap mint nap. Mellesleg hozzátartozik az ápolt külsőhöz, hogy nincs a mosolyodra írva a tegnapi menü, és a kellemes lehelet sem megvetendő.

Na de én naponta kétszer mosok fogat! Akkor mi baj lehet?

Való igaz, a legtöbb ajánlás szerint elegendő minden nap reggel és este egy alapos fogmosás. De nem vagyunk egyformák. Egyszer megkérdeztem egy kertészt, hogy milyen gyakran kell kitisztítani a fűnyírót – Nem kell azt gyakran, elég minden használat után – hangzott a válasz. Na, a fogak is így működnek. Ha sokszor eszel keveset (ami különben egészséges), egyáltalán nem biztos, hogy elég két fogmosás. Ráadásul a mennyiségnél ebben az esetben is fontosabb a minőség! Néhány gyors dörzsi a reggeli rohanásban vagy este félálomban egyáltalán nem nevezhető alapos fogmosásnak.

Még elektromos fogkefét is kaptam Karácsonyra! Ennél többet nem tehetek!

Sajnos olyan fogkefét még nem láttam, ami mindent megcsinálna helyetted! Gyakori kérdés a rendelőben, hogy jobb-e az elektromos fogkefe, mint a kézi. Az elektromos fogkefével éppen úgy lehet jól és rosszul fogat mosni, mint a kézivel. A legfőbb előny, ami miatt mégis ajánlani szoktam az elektromos fogkefét, hogy azt nem lehet nagyon erősen a fogakra nyomni. Ilyenkor ugyanis leáll a fogkefe, és gyakran jelzést is ad. Gyakori jelenség a fognyakak kopása, amit rendszerint a túl durva fogmosás okoz. Ugyanezért nem javasolt hard (kemény) sörtéjű fogkefét választanod. A másik hasznos dolog az elektromos fogkefében, hogy többségük méri az időt. A minimum javasolt 2 perc egyáltalán nem tűnik rövidnek, hát még a 3 perc, ami alaposnak mondható! Persze ezt bármilyen órával lehet mérni, de az említett reggeli rohanásban kinek van kedve még egy stoppert is nézegetni.

Hogy kellene használni az elektromos fogkefét?

A szabályok ugyanazok, mint óvodában tanultad: minden fog minden felszínét meg kell tisztítani. Egyszerűnek hangzik, de félálomban sikálva a fogaidat simán kimaradhat egyik-másik. Legokosabb, ha szigorú sorrendet állítasz fel, és minden oldalnak ugyanannyi időt szánsz. Így kevésbé felejtesz ki valamit. Érdemes különös figyelmet fordítani a “nehéz” fogakra, mint a bölcsességfogak, itt további is időzhetsz a szokottnál. A tömött vagy koronázott fogak is extra törődést igényelnek, sajnos ezek könnyebben romlanak el újra, mint egészséges társaik. Nem kell attól tartanod, hogy egy tömés vagy korona megsérülne a fogmosástól – netán fogselymezéstől. Ezeket úgy készítjük, hogy még a fogkőleszedést is ki kell bírniuk. Ha mégis sikerülne a fogmosással kiszedni egy tömésedet, az már rég rossz volt!  Az elektromos fogkefe fejének mozgása elvégzi helyetted a “sikálást”, ezért elegendő ha egyenletes nyomással egyenként végigjárod az összes fog minden oldalát. Ugye, hogy nem megy gyorsan?

És a kézi fogkefe? Azt felejtsem el?

Dehogy is! Mint mondtam, azzal épp úgy lehet remekül fogat mosni. Az elektromoshoz képest annyi a különbség, hogy némileg több kézügyességet igényel a dolog. A TV Maci által reklámozott sikálást itt sem javaslom: célszerűbb apró, söprögető mozdulatokkal az ínytől a fog felé végigjárni minden oldalon. A hard, azaz kemény fogkefe épp úgy kerülendő, mint az elektromosnál. Már csak azért is érdemes gyakorolni néha a kézi fogkefével, mert kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy az elektromos fogkeféd nincs nálad – nyaralás, vendégség, munkahely, vagy akár a fogorvosi rendelő esetében.

Na, már az ínyem is vérzik! Ideje abbahagyni a fogmosást.

Ez bizony a legrosszabb, amit tehetsz! Az ínyvérzés gyakori probléma, de nem szabad félvállról venni! Ha rendszeresen előfordul, érdemes egy kontrollra felkeresned a fogorvosodat. Egy fogkőleszedés jó eséllyel vár majd ott rád. Addig is alapszabály, hogy az ínyvérzés nem a túl sok, hanem a túl kevés fogmosás jele! A lepedéktől gyulladt és vérzékeny lesz az ínyed, ezért ha kevesebbet mosol fogat, még rosszabb lesz az ínyvérzés. Léteznek ugyan ínyvérzést csökkentő fogkrémek és szájvizek, de ezek nem feltétlenül oldják meg a bajt, csak segítenek megfeledkezni róla. Mindig az orvosod tanácsára válaszd ezeket, ne kísérletezz össze-vissza!

A fogmosásra is igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert! Egy pici odafigyeléssel az unalmas rutinból könnyen szintet léphetsz a hatékony fogápolás irányába. És ha úgy érzed, már mindent jól csinálsz, akkor tarts velem a jövő héten is, mert akkor a fogselymezés kerül sorra. Addig is érdemes beszerezned egy csomag – patikában kapható – plakkfestő tablettát, mert egy alaposnak hitt fogmosás után is érhetnek meglepetések. De így legalább tudni fogod, hol kell még jobban odafigyelned.

Kép:  Frances Tipton Hunter – Pro-phy-lac-tic Brush Company reklámplakát (1932)