A csúnya, öreg amalgám

Gyakran fordulnak hozzám régi amalgám tömésekkel, hogy azokat „fehérre” cseréljük. Az amalgám tömések már nem „divatosak”, de hosszú élettartamuk miatt még sokáig velünk lesznek. Érdemes tisztázni néhány dolgot velük kapcsolatban.

Egy kis történelem: ugyan az amalgám töméseket nem a régi görögök találták ki, de egyes források szerint Kínában már 1500 évvel ezelőtt használták az amalgámot. Európában csak később terjedt el; az 1800-as években vált uralkodóvá a fogászatban. Ma sem tilos amalgám tömést készíteni, hiszen olcsó és tartós, ami nem megvetendő tulajdonság. Kicsit olyan helyzetben van az amalgám, mint a cukor az édesítőszerek között: tudjuk, hogy nem jó, de legalább ismerjük a veszélyeit. Az amalgámmal van messze a legtöbb tapasztalat a fogtömések között.

Mérgező az amalgám tömés?

Gyakori tévhit, hogy ezekből a tömésekből a higany kioldódik, és emiatt nagyon veszélyesek. Ez szerencsére nincs így. Az amalgám tömés (nagyon leegyszerűsítve) egy higyany-ezüst-ón-réz ötvözet. Ahogy a 14 karátos aranygyűrűd sem válik szét magától arany, ezüst és réz darabokra, úgy a már elkészült amalgám tömésből sem „távozik” magától a higany. A másik példa, amit fel szoktam hozni az oldódás ellen, hogy nem ritkák a 20-30 éves amalgám tömések. Márpedig én sosem láttam olyat, hogy egy öreg tömés „elolvadt” volna. Ha a benne lévő higany kioldódna, a tömés mérete is a felére csökkenne ilyen hosszú idő alatt.

De a higany azért mérgező?

Sajnos az amalgám tömés készítése és eltávolítása során előfordulhat higany szennyeződés, ezért nagyon körültekintően kell bánni vele. Új amalgám töméseket a legritkább esetben készítünk. Terhes nőknek még a régi amalgám tömések cseréjét se szoktuk javasolni, hacsak nem elkerülhetetlen a dolog. A legnagyobb veszélyben különben a fogorvosok és asszisztensek voltak, amíg ezeket a töméseket nagy mennyiségben használták. Persze ha egy amalgám tömésed kiesne véletlenül, semmiképpen ne nyeld le!

Olyan csúnya az amalgám, mégis inkább kicseréltetném!

Abban mindenki egyetért, hogy  a modern „fehér” tömőanyagok sokkal esztétikusabbak, mint a régi amalgám tömések. Ha téged zavarnak a feltűnő, régi töméseid, akkor természetesen érdemes őket kicserélni. Nem azért, mert mérgezőek, hanem azért, mert tudunk szebbet készíteni. Az esztétika nagyon fontos szempont a fogászatban! Ráadásul előfordulhat, hogy egy régi amalgám töméssel az esztétikai gondok mellett más probléma is van. Ilyenkor mindenképpen cserélni kell az amalgám tömést, nem azért, mert csúnya, hanem azért, mert baj van vele.

Könnyen ki lehet cserélni az amalgámot fehér tömésre?

Az amalgám tömések nem javíthatók, ezért a hibás, sérült tömést akkor is teljesen el kell távolítani, ha nem minden oldalán látunk problémát. Az amalgám tömésekre jellemző, hogy elég nagyok szoktak lenni. Ez amiatt van, hogy az amalgám nem ragad a foghoz. A fogorvos jó nagy üreget kénytelen hozzá kialakítani, amibe az amalgám „meg tud kapaszkodni”. Sajnos pont ezért az amalgám tömések eltávolítása után lehetnek nehézségek. Az egyik ilyen gond, hogy nagyon kevés marad a fogból. Megoldásként a már korábbi posztban magasztalt inlay-t szoktam ajánlani, egyszerűen azért, mert sima töméssel ezek a fogak már nem állíthatók helyre rendesen. Sajnos az is előfordulhat, hogy a fogat gyökérkezelni kell, ami ritkán kellemes élmény. Szóval ha ki szeretnéd cseréltetni az amalgám töméseidet, érdemes előtte – a fogorvosod segítségével – körüljárni a kérdést!

A régi tömés mellett szürke a fogam! Nagy a baj?

Előfordulhat, hogy az amalgám tömés mellett romlani kezdett a fogad, ezért mindenképpen érdemes alaposan a körmére nézni ennek a tömésnek! Szerencsére az amalgám antibakteriális hatással bír, ezért nem biztos, hogy nagy a baj. Az amalgám tömések ugyanis el tudják színezni a fogak anyagát. Ennek „köszönhető”, hogy töméscsere után akkor sem lesz mindig hibátlan az esztétikai eredmény, ha az új tömés amúgy gyönyörű. Elől, feltűnő helyen kicserélt amalgám tömések után éppen ezért megeshet, hogy inkább héjat vagy koronát érdemes készíteni a tökéletes szépség érdekében.

Gyereknek amalgám tömés? Barbárság?

A gyermekfogászatban az amalgám különleges helyet foglalt el. Az amalgám tömések egyik előnyös tulajdonsága, hogy nem annyira kényesek a nedvességre, mint a fehér tömések. Márpedig kisgyerekeknél, ahol gyorsan kell a „tiltakozó” beteg szájában dolgozni, ez felbecsülhetetlen tud lenni. Hozzá jön ehhez, hogy tejfogak esetében a szépség másodlagos, hiszen úgyis kiesik majd a fogacska (…de néha nem). Mára elérhetőek lettek jobb megoldások, ezért gyerekeknél sem javasolt többé az amalgám tömés.

 

Kép: iStock.com /radub85/videophoto

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük