Minden mindennel összefügg!

A fogak elsődleges feladata a rágás. De nem az egyetlen! Az ép fogazat sokkal többet ad az életminőséghez a reggeli pirítós héjának leküzdésénél. Nem véletlen, hogy a régi időkben a rabszolga kereskedők először a „portéka” fogait nézték meg! Kis rutinnal jól meg tudták becsülni ennyiből az illető életkorát és egészségi állapotát.

Az ókorban a tudósok java úgy gondolta, hogy az ember az egészségét, sőt, egész egyéniségét, a négy testnedv egyensúlyának köszönheti. Minden betegséget ebből az egyensúlyból, pontosabban annak felborulásából próbáltak levezetni. Ez a négy testnedv (vér, nyálka, sárga – és fekete epe) jól rímelt a világot alkotó négy elemre (tűz, víz, föld, levegő), és a jelenlétük nagyjából megfelelt a korabeli orvosi tapasztalatoknak. A gyógyítás természetesen az egyensúly helyreállítását célozta, és bizonyos ókori elveket követő kezelések – mint például az érvágás – meglepően sokáig fennmaradtak. Aztán, ahogy fejlődött a tudomány és az orvoslás, az emberi test egyre inkább bonyolult géppé változott a tudósok szemében. Ez a folyamat most is tart, és az orvoslás is gyakran esik abba a – tudományos világban gyakori – hibába, hogy egyre kisebb részterületekre fókuszálja az ismereteket. Ha így megy tovább, eljön az idő, amikor a tudósok mindent tudni fognak a semmiről :)!

Az ellenpólust az egyre divatosabb alternatív orvoslási irányzatok képviselik, amelyek szívesen dobálóznak a misztikusan hangzó holisztikus jelzővel (ami az egész vizsgálatát jelenti a részletekben való elveszés helyett). Habár a fogászatban még nem jelentek meg olyan kollégák, akik kizárólag a jobb felső szemfog gyógyításával foglalkoznak, a mi szakmánkban is tetten érhető a szakterületek szaporodása és az ezzel járó beszűkülés. Eközben a betegek egyre többször kérdezik a rendelőben, hogy egy rossz fog okozhat-e általános egészségügyi problémákat. Feltámadt ezért bennem az általános orvosi gondolat, hogy vegyük végre holisztikus górcső alá a fogas kérdéseket!

  • Okozhat egy beteg fog hajhullást, ízületi gyulladást?

A góc fogalma régóta jól ismert az orvoslásban, és bizony, egy panaszmentes, rossz fog is állhat rengeteg gyulladásos kórkép mögött! Fogászati gócnak kell tekinteni minden elhalt fogat, ami körül gyulladásra utaló jelek láthatók a röntgenen. Ezek a fogak sokszor teljesen panaszmentesek. Akár a gyökérkezelés után évekkel is megjelenhet ilyen gyulladás! A fertőzött, gócos fog körül baktériumok tenyésznek alattomosan elzárva a környező szövetektől. Az elhalt fognak már nincs vérkeringése, ezért a szájon át szedett antibiotikumok nem érhetik el őket. Néha aztán gondolnak egyet, felkerekednek, és ha eljutnak egy közeli érbe, messzire utazhatnak a véráramban. A legkülönfélébb gyulladásos betegségeket tudják így létrehozni! Leggyakoribbak a hajhullás, bőrkiütés, ízületi fájdalom, de jelentkezhet vese-, vastagbél-, netán szemészeti gyulladás is.

  • Okozhat egy fog fülfájást, fejfájást?

Okozhat bizony! Leggyakrabban a félig-meddig kinőtt bölcsességfogak állnak az ilyen panaszok hátterében. Megesik, hogy észre se veszed azt a fránya fogacskát. Csak a röntgenen derül ki, hogy elakadt valahol növekedés közben, és a legváltozatosabb fájdalmakat képes okozni. A félig kinőtt bölcsességfogak akár olyan erős gyulladásba jöhetnek, ami szájzárhoz vezet. Az sem elhanyagolható, hogy jól össze tudják kuszálni egy korábbi sikeres fogszabályozás eredményét. Nem minden bölcsességfoggal van baj, de azt se várd meg, hogy a tiéddel legyen!

  • Okozhatnak a rossz fogak gyomorpanaszokat?

Mi sem természetesebb! A hiányos, fájós fogak lehetetlenné teszik, hogy rendesen megrágd az ételt. Nem csak az étkezés örömét veszik el, de a rágás hiánya fokozott terhelést ró az emésztő rendszer többi részére. Ha nincs rendesen megrágva az étel, netán túl gyorsan eszel, az szinte biztosan gyomorpanaszokhoz vezet. Ha csak puha ételeket választasz a rossz fogaid miatt, az szintén nem jó ötlet! Az egészséges táplálkozáshoz nélkülözhetetlen a megfelelő rostbevitel, amit pürék és papik fogyasztásával aligha tudsz biztosítani. Ráadásul a lyukas fogakban, fogkőben megbúvó baktériumok folyamatosan terhelik a szervezeted, hiszen az étellel azokat is lenyeled!

  • Okozhatnak a rossz fogak infarktust??

Bizony, még ez is megeshet! A fogágybetegség bizonyítottan növeli számos veszélyes kórkép előfordulását. A hosszú ideig fennálló fogágygyulladás olyan jelentős megterhelés a szervezetnek, ami közvetetten akár infarktushoz vagy stroke-hoz vezethet! Újabban összefüggést találtak a fogágybetegség és a demencia kialakulása között is. Ráadásul, ha sokáig halogatod, hogy végre rendbe hozasd a fogaidat, a kezelés végén könnyen szívrohamot kaphatsz a számla láttán 🙂 Ezért sem szabad megvárni, hogy nagy baj legyen!

  • Okozhatnak a rossz fogak meddőséget?

Sajnos igen! A krónikus gyulladás – akár góc, akár fogágybetegség – hozzájárulhat ahhoz, hogy nehezen jöjjön össze a várva várt terhesség. Ha lombik programra vállalkoztok, feltétlenül keresd fel kedvenc fogorvosodat ez ügyben! Az sem véletlen, hogy a kismamáknak kötelezően el kell menniük fogászati vizsgálatra. A rossz fogak, gyulladt íny akár koraszüléshez vagy más komplikációkhoz vezethet. Az sem kötelező manapság, hogy minden baba egy fog elvesztésével járjon! A legtöbb fogászati kezelés terhesség alatt is elvégezhető, ha valóban szükséges.

  • Okozhatnak a rossz fogak lelki bajokat, netán depressziót?

Egy kitartó fogfájás egész biztosan nem hiányzik senkinek! Ha rendszeresen szorongsz a régóta halogatott fogorvosi látogatás miatt, az sem túl vidám dolog. Legokosabb, ha szembe nézel a félelmeiddel – ez esetben a fogorvossal – és túlesel a dolgon! Nincs olyan fogászati probléma, aminek a halogatás jót tenne. Egy látható helyen lévő foghiány könnyen önbizalomhiányhoz vezet: nem mersz felszabadultan nevetni, mosolyogni miatta. Volt olyan betegem, akinek az új fogai szabályosan megváltoztatták az életét! Új munkahelyet, stabil párkapcsolatot talált egyetlen év leforgás alatt. Szép, egészséges fogakkal bizonyítottan többet mosolyog az ember 🙂

Végezetül a sok-sok összefüggés után egy nyilvánvaló kiegészítés. A rossz fogak, vérző íny nem csak a mosolygásban hátráltat! A kellemetlen szájszag mögött is – mily meglepő – gyakran fogászati problémák állnak. Nem is kell részleteznem, milyen sok élethelyzet van, ahol a friss, üde lehelet egyenes út a sikerhez 🙂

Kép: Vitruvian ember fogkefével. https://lakehighlands.advocatemag.com